BorsodChem: új üzleti tervek

2000. 12. 21. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tegnap a BorsodChem (BC) menedzsmentje ismertette a társaság 2001. évi üzleti elképzeléseit, amelyek megvalósításához a vegyipari vállalat megkezdte tárgyalásait partnereivel. A társaság rekordárbevételre és az eddigieknél magasabb eredményre számít, amit a folyamatban lévő beruházásoktól és a TDI-gyártás beállításától vár. A tervek között szerepelő kapacitásbővítés mellett nagy hangsúlyt kívánnak helyezni a kelet-európai alapanyag-beszerzésekre is, hiszen a régióban olcsón lehet vásárolni vegyipari anyagokat. Az első lépés a japán Mitsuival való szerződés felújítása volt, amit három évre kötöttek meg. A japán cég a 2001 szeptemberétől üzemelő új TDI-üzem termékeit értékesíti, így az évi kapacitás kilencven százalékát köti majd le.A BorsodChem elnök-vezérigazgatója, Kovács F. László a Lukoillal kapcsolatosan elmondta, hogy már jelezték az ukrán cégnek, hogy 2001-ben ötvenezer tonna vinilkloridot kívánnak vásárolni. A Siburral viszont csak kereskedelmi együttműködésre lát lehetőséget a vezetés, aminek esélyét a Chem Systems tanácsadó céggel kívánják megvizsgáltatni. A BorsodChem később a tulajdonosokkal is megismerteti a szakértői eredményt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.