Rendkívül sikeresnek nevezte az idei évet az Ifjúsági és Sportminisztérium munkáját értékelve Deutsch Tamás miniszter az Országgyűlés ifjúsági és sportbizottságának tegnapi ülésén. Azt is megállapította: az ifjúságpolitika kérdésében áthidalhatatlan a távolság a koalíció és az ellenzék között.Teljesítette a minisztérium a kormányprogramban szereplő alapvető feladatait – jelentette ki Deutsch Tamás. A kábítószer-problémával kapcsolatban kiemelte, hogy a közelmúltban a pártok teljes egyetértése mellett fogadta el a parlament a nemzeti drogstratégiát. Áttörésnek nevezte a középfokú oktatási intézményekre koncentráló megelőzési programot, amelyben félmillió 14–19 év közötti diák és 16 ezer pedagógus vesz részt. Tragikusnak nevezte viszont, hogy 1995 és 1999 között duplájára nőtt a 16 évesek között azok száma, akik már kipróbálták a drogot. Azt az ez évi vizsgálati eredményt biztatónak tartja viszont, miszerint Budapesten nem emelkedett tovább a kábítószert kipróbálók száma ebben a korosztályban.Az ifjúságpolitikáról szólva a miniszter elmondta: áthidalhatatlan a távolság a kormánypártok és az ellenzék között.
Deutsch: Szakadék az ifjúságpolitikában
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!