Javuló eredmény az IEB-nél

2001. 02. 13. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Inter-Európa Bank (IEB) Rt. az előző három év legjobb eredményét érte el – hangoztatta a társaság vezérigazgatója, Ezio Salvai. Az intenzív lakossági és vállalati termékfejlesztés gyümölcseként a cég a 2000. év negyedik negyedévében 1,025 milliárd forint nem konszolidált adózás előtti eredményt ért el. A mérlegfőöszszeg 2000. december 31-én 152,2 milliárd forint volt, ami 9,3 milliárd forinttal magasabb az egy évvel korábban publikált adatoknál.Az 1998-as és az 1999-es negatív eredmények után a 2000. évi pozitív változás már időszerű volt. Ezt a vezérigazgató az új termékek megjelenésével, illetve a bank hitelezési portfóliójában jelentkező kockázatok megszűrésével magyarázta. A kockázatos kihelyezések vizsgálatát oly módon oldották meg, hogy az év közepétől új hitelminősítési rendszert vezettek be, és elsősorban a lakossági kölcsönökre, valamint a kis- és középvállalkozásoknak nyújtott hitelkonstrukciókra helyezték a súlyt. Ebben az évben is új termékek bevezetésére koncentrál a bank, amelyek közül az egyik legfontosabb a virtuális, az interneten fogható hitelintézeti és befektetési szolgáltatás.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.