Valamelyest nőtt a nyilvántartott munkanélküliek száma januárban a múlt év decemberéhez képest. 2001 első hónapjának végén 396 701 állástalan szerepelt a munkaügyi központok rendszerében, ami24 292 fővel több, mint a tavaly decemberi adat.Az egy évvel korábbi adathoz képest azonban a most regisztráltak létszáma az egy évvel korábbihoz képest több mint 35 ezer fős csökkenést mutat – jelentette ki Glattfelder Béla, a Gazdasági Minisztérium államtitkára tegnapi sajtótájékoztatóján. A munkanélküliségi ráta tekintetében a megyék közötti eltérések továbbra is jelentősek. Így például a fővárosban 2,7 százalékos az arány, ugyanakkor Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 20,8 százalékos. Egy évvel korábban ezekben a térségekben 3,4, illetve 21,2 százalékos volt a ráta. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy az egy évvel korábbi szinthez képest az ország mind a hét régiójában csökkent a munkanélküliség. Megjegyezte azt is, hogy január végén 38 819 álláshely maradt betöltetlen.Az államtitkár elmondta: januárban is nyomon követték, hogy milyen szerepet játszott a nagyarányú minimálbér-emelés az elbocsátásokban. A regisztrációra jelentkezők közül 17 477 munkanélküli töltötte ki a kérdőívet. Megállapították, hogy a határozott idejű munkaszerződések meghosszabbításának elmaradásában, illetve a munkáltató által történő felmondásokban – a megkérdezett összlétszámhoz viszonyítva – 0,5 százalékot képvisel a minimálbér-emelés miatti munkaviszony-megszüntetés aránya.
Több munkanélküli januárban
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!