Tovább folytatódó drogmegelőzés

2001. 02. 23. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A középfokú oktatási intézményekben tanuló diákok mintegy 35 százaléka, s az őket oktató 15 ezer pedagógus vehet részt az ifjúsági és az oktatási tárca közös, a fiatalok kábítószer-fogyasztásának megelőzését célzó programjában.Háromszázötvenkilenc oktatási intézmény pályázatát támogatta az ifjúsági és az oktatási tárca a beérkezett 480 közül. Mint ismert: a 220 millió forint keretösszegű pályázatot azzal a céllal írták ki, hogy támogassák a középiskolák drogokkal kapcsolatos felvilágosító munkáját. A nyertesek diákonként 1200 forintos normatív támogatást kapnak, amelynek segítségével – egy külső prevenciós szervezet bevonásával – tájékoztatást nyújtanak a drogok veszélyeiről.Pokorni Zoltán oktatási miniszter kifejtette: a jövő tanévtől a programot tovább folytatják a közoktatási intézményekben, s kiterjesztik az általános iskolákra is. Az egyetemistákat és főiskolásokat szintén bevonják a prevencióba. Szakács Imre, az ifjúsági tárca politikai államtitkára elmondta: egyeztettek az adatvédelmi biztossal, miként maradjon anonim az a diák, aki a tájékoztatón kér segítséget.Topolánszky Ákos, az ifjúsági tárca helyettes államtitkára ismertette egy másik, a kábítószerügyi egyeztető fórumok létrehozását támogató pályázat eredményét. A január végén lezárult, 25 millió forint keretösszegű programra a nyugat-dunántúli, a dél-alföldi és az észak-magyarországi, húszezernél nagyobb lélekszámú városok pályázhattak 1,5 millió forintig. A települések által létrehozandó fórumok feladata, hogy a régióban koordinálják a drogfogyasztás megelőzésében szerepet vállaló szervezetek projektjeit. A pályázatok többségét a bírálóbizottság jónak minősítette, ezért a tárca plusz ötmillió forintot különített el támogatásukra.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.