A Richter osztaléka: 25 százalék

2001. 04. 26. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tegnap tartotta a Richter az éves rendes közgyűlését, ami az első körben határozatképtelen volt. A második próbálkozás azonban sikeres lett és a részvényesek elfogadták a társaságról szóló nyereségbeszámolót, illetve a 25 százalékos részvényenkénti osztalékot. A gyógyszergyár az év első három hónapjában 5,616 milliárd forint adózott nyereséget ért el, ami 23,2 százalékkal több mint 2000 első negyedévében. A társaság negyedéves árbevétele 20,892 milliárd forint volt, ami 25,7 százalékkal haladja meg a tavalyi bázist. Az exportértékesítés minden relációban emelkedett. A teljes FÁK-piaci export értéke 19,9 millió dollár volt, ami 16,4 százalékkal magasabb a tavalyi bázisnál. Bogsch Erik, a társaság vezérigazgatója elmondta, hogy a FÁK-piacokon, beleértve Oroszországot is, három új készítménnyel jelent meg a Richter 2001-ben. A FÁK-ban, az EU-ban és az USA-ban ebben az évben közel 15 százalékos árbevétel-növekedést vár a cég – mondta a vezérigazgató. A Hungaropharma privatizációjával kapcsolatban kiderült, hogy a Richter az Egisszel és a Béres Rt.-vel közös konzorciumban indul a tenderen, de ennek részletei még nem ismertek.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.