A Tisza menti hét megye, továbbá az érintett önkormányzatok és szakmai szervek évek óta szorgalmazzák a „Balaton-törvényhez” hasonló, a Tisza-tóra vonatkozó területrendezési terv megalkotását.Még idén ősszel az Országgyűlésben lesz mód a jogszabály elfogadására, amennyiben a javaslat illeszkedik az Országos Területrendezési Tervhez (OTRT). Amint megérkezik az OTRT támogató jóváhagyása, a kormány napirendre tűzi a kérdést – tudtuk meg parlamenti forrásból. A jelenlegi késlekedés oka az, hogy az OTRT-s egyeztetések meglehetősen időigényesek.A Tisza-tóval kapcsolatos elképzelés lényege: a környéket kiemelt üdülőkörzetté kívánják minősíteni. A rendezési terv alapvetően meghatározza majd az érintett települések életét, hiszen az övezetben lesznek majd táj- és környezetvédelmi korlátozások is. Ugyanakkor nemkívánatos a tópart felparcellázása: itt még elkerülhető a Balatonnál kialakult állapot. Hozzávetőleg 1500-2000 beépítetlen üdülőtelek vár egyébként gazdára.Az elfogadásra váró koncepció természetesen fejlesztési célokat határoz meg az erdősítés, a szennyvízhálózat kiépítése, a víz védelme, az idegenforgalom fejlődése és a természetvédelmi területekkel való együttműködés kialakítását illetően is. Nagy kérdés, sikerül-e feloldani a települések és a térségben a saját szempontjait szintén érvényre juttatni kívánó Hortobágyi Nemzeti Park közötti ellentétet.
A Tisza-tó nem lesz Balaton
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!