Fizetésképtelenség miatt felszámolási eljárás indult a patinás múltú Agria Bútorgyárat működtető Arte Casa Kft. ellen. Nem sok jóra számíthatnak a dolgozók, miután a cégvagyon elfogyott, így fedezet sincs a munkabérek kifizetésére.Megindult az eljárás az egri Agria Bútorgyárat működtető, olasz–német tulajdonban lévő Arte Casa Kft. ellen a Heves Megyei Bíróság felszámolást elrendelő határozata nyomán. A bíróság fizetésképtelenség miatt indította meg a felszámolást, amelyet a cég egyik hitelezője, a Szamat Kft. kezdeményezett – értesültünk róla. Az eljárás lebonyolításával megbízott Csaba Holding Kft. felszámolóbiztosa, Pálinkás Tamás elmondta, hogy a korábban alkalmazásban álló mintegy hetven dolgozó januári és februári alapbérét tudták eddig kifizetni. Mint azt a felszámolóbiztos elárulta, összesen egymillió forintra lehet becsülni a megmaradt vagyont, nincs tehát anyagi fedezet a dolgozók hozzávetőleg ötmillió forintnyi elmaradt bérének rendezésére, s miután az Arte Casa Kft. nem túl régóta működő vállalkozás, nem igényelhető támogatás a bérgarancia-alapból sem. A dolgozók zömének munkaviszonya a felmondási idővel együtt egyébként áprilisban jár le.Az egri bútorgyár a nyolcvanas években főként kárpitozott garnitúráival szerzett hírnevet Németországban és Svájcban, termelésének fénykorában közel 300 dolgozót foglalkoztatott, s amikor privatizálták, 150 millió forintos árbevételt produkált. A bútorgyárat a Ba-Mat Kft. vásárolta meg 1996-ban, ám egyik hitelezője két évvel később – információink szerint ötmillió forintos tartozás miatt – felszámolást kezdeményezett ellene. A faipari vállalat 1999-ben került az olasz tulajdonban lévő ICD Kft.-hez, a cég egy német befektetővel társulva alapította meg minimális tőkével az Arte Casa Kft.-t, amely 2001-re teljesen elveszítette piacait, és eladódosodott.
Több lövöldözés is volt Budapesten