Csak A és B kategóriák a BÉT-en

2001. 04. 02. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tegnaptól a Budapesti Értéktőzsdén az eddig megszokott A, B, C kategóriás besorolások helyett csak A és B kategóriák jelentik a részvények minősítését. Az új rendszer szerint az A kategóriás papírok száma az eddigi 17 tag helyett 27 tagra bővült, míg a B sorozatokban 34 papírt szerepeltet a tőzsde.Az új csoportosítás két lényeges pontban jelent változást. Az egyik, hogy a kibocsátó társaság a negyedéves adatszolgáltatási kötelezettségével kíván-e élni vagy sem, így a cég megválaszthatja a kategóriáját. A másik lényeges változás, hogy az egyik kategóriából a másikba való átjutás is lényegesen könnyebbé vált. Az A besorolású papírok közé az eddigi tízmilliárd forintos kapitalizáció helyett elég a 2,1 milliárd forintos szintet elérni, valamint előfeltétel az is, hogy az előző féléves intervallum alatt legalább húsz százalékban legyen kötés a cég részvényére. Az új feltételrendszer szerint magasabb kategóriába, vagyis az A-ba sorolódott a Zwack, az Inter-Európa, a Zalakerámia, a Fotex, a Globus, a Csopak, az Antenna Hungária, a Mezőgép és a Humet is. A kategóriák változása mellett tegnap megváltozott a BUX-kosár összetétele is, így az új index komponensei között csak 18 részvényt találhatunk.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.