Csepelben bízik a Mahart

2001. 04. 26. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Félmilliárd forintra mérsékelhető a Magyar Hajózási Rt. (Mahart) üzleti tevékenységből származó vesztesége 2001-ben, s két év múlva már pozitív szaldó várható – jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Somlóvári László, a társaság új vezérigazgatója. Somlóvári elmondta: holdingszerkezetű cégcsoport kialakításával, illetve teljes körű reorganizációval nyereségessé tehető a 2000-ben 4,9 milliárd forintos árbevételt produkáló, ez évre 5,6 milliárdos forgalmat megcélzó Mahart. A folyami hajózási tevékenység szűkítésére és a szabadkikötői ágazat megerősödésére lehet számítani – emelte ki az új vezérigazgató, aki szerint a cég gazdasági potenciálja a csepeli szabad kikötőben rejlik, ami idővel a régió kereskedelmi és logisztikai központjává válhat. Számottevő bevétel a fővárosi Vigadó tér melletti székház értékesítéséből, az ugyancsak a budapesti Fóka-öbölnél található terület, továbbá a Balatoni Hajózási Rt. eladásából realizálható. A Mahart új üzleti stratégiájában az is szerepelni fog, hogy az iménti vagyontárgyakból befolyó pénzt fejlesztésekre kell fordítani: csaknem tízmilliárd forint már elegendő lesz a legszükségesebb beruházásokra.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.