Mérséklődő népfogyás

2001. 04. 23. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Februárban megtorpant a születésszám emelkedése, a halandóság viszont továbbra is kedvezőbb, mint egy évvel korábban; így mérsékeltebb volt a népesség természetes fogyásának üteme, mint az elmúlt év azonos időszakában – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból. Az első két hónapban közel a felére, 5700 főre csökkent a népesség természetes fogyása.2001. január–februárban 16 ezer gyermek született, alig valamivel kevesebb, mint a tavalyi év első két hónapjában. Kamarás Ferenc, a KSH főtanácsadója elmondta: az idén februárban háromszázzal kevesebb gyermek született az egy évvel korábbinál, igaz, az idén egy nappal rövidebb volt ez a hónap – tette hozzá. Az egy napra jutó szülések számát tekintve februárban szinte ugyanannyi gyermek született, mint egy évvel korábban, ám az tény, hogy a születések számának tavaly szeptember óta tartó emelkedése februárban megállt – fogalmazott.A halálozások száma az idei év mindkét hónapjában kedvezőbben alakult, mint a 2000. év azonos időszakában. Az idén eddig 21 600-an haltak meg, ami mintegy 4700 fős, azaz 18 százalékos csökkenésnek felel meg a tavalyi évhez képest. Kamarás Ferenc szerint ennek ellenére még nem beszélhetünk trendről, erre vonatkozó következtetést a legkorábban az év végi adatok ismeretében lehetne levonni.A házasságkötések száma az első két hónapban 14 százalékkal csökkent a tavalyihoz képest. A csecsemőhalálozások száma pedig három százalékkal haladta meg elmúlt év hasonló időszakában mértet.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.