Munkalehetőség vállalkozóknak

2001. 04. 09. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hozzávetőlegesen négyszáz helyi vállalkozás kapcsolódhat be az M3-as Füzesabonytól Polgárig tartó szakaszának építkezési munkálataiba. A Vegyépszer Rt. és a Betonút Rt. alkotta generálkivitelező Magyar Autópálya-építő Konzorcium, továbbá az építkezési, illetve a szolgáltatási munkálatokban fantáziát látó helyi kis- és középvállalkozások között tavaly nyáron kezdődött a kapcsolatfelvétel.Már tavaly is kétszázhetven kis- és középvállalkozó dolgozott a pályán, s az építkezés csaknem háromezer embernek adott munkát. Az autópálya-építő konzorcium továbbra is nyitott, és várja az újabb vállalkozók jelentkezését. Minthogy kilencven híd, felüljáró és műtárgy épül a közeljövőben, főként ezekben a munkálatokban vehetnek részt.Emellett persze a szállítástól a vízépítési, geodéziai munkálatokig jelentkezhetnek igények a környékbeli vállalkozások bevonására, azonban nemcsak a két érintett megye (Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén) cégeivel köthet szerződést a konzorcium. A majdani autópálya „öltöztetése” (útjelző táblák felállítása, füvesítés, növénytelepítés) és szépítése is alvállalkozókra vár.A generálkivitelező cégek nem titkolt célja, hogy magyar tulajdonban lévő kis- és közepes vállalkozásokkal kössenek szerződéseket, s közvetítők bevonása nélkül jöjjenek létre ezek a megállapodások. Nem szabad azt sem elhallgatni, hogy aki bekapcsolódik a sztrádaépítésbe, igen kemény feltételekkel teheti meg.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.