Várakozáson felül a Yahoo!

2001. 04. 12. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Újabb, a várakozásoknál kedvezőbb eredményt tett közzé az amerikai internetes piac egyik legkiemelkedőbb társasága, a Yahoo!. A cég bejelentése szerint az év első három hónapjában 7,6 millió dolláros eredményt ért el, mely jóval alacsonyabb, mint az egy évvel ezelőtt publikált 60,5 milliárd dolláros szint, de jobb, mint a korábban megjósolt és profit warning formájában közreadott érték.Az internetes tartalomszolgáltatót elemző szakértők 24 százalékos árbevétel-csökkenéssel számoltak, a Yahoo! ezúttal keresztülhúzta számításaikat, és csak 21 százalékos gyengülést produkált. A negyedéves vállalati adatok közreadásával egyidejűleg a társaság bejelentette, hogy költségcsökkentő intézkedéseket foganatosít, melynek során az alkalmazottak közel 12 százalékát, azaz 420 személyt bocsátanak el.A bevételi oldal csökkenésével szemben viszont a társaság igen jelentős nézettségi szintet tudhat magáénak, melyet a sorban létrehozott regionális portálok iránti érdeklődés okoz. A Yahoo! jelenleg 24 különböző nemzetiségű és nyelvű site-tal és az Egyesült Államokon belül 51 különálló portállal rendelkezik. Európában az egyik legnagyobb forgalmat bonyolító részleg a Yahoo!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.