A Betonútépítő Nemzetközi Építőipari (BNÉ) Rt. csődegyezségéhez a társaságot hitelező 753 vállalkozás nyolcvan százaléka járult hozzá, ami példátlan a hazai csődeljárások történetében. A megállapodás következtében – amelynek létrejöttéről a bíróságot május 18-án értesítették – a BNÉ összesen 4,5 milliárd forintos tőketartozástól mentesül, ami jelentősen javítja a további működés esélyét. A cégnél már megkezdődött a teljes reorganizáció – hangzott el tegnap a vállalat sajtótájékoztatóján.Mint arról a Magyar Nemzet elsőként beszámolt, a 2000. december 22-én indult eljárás kapcsán az egyezséget érintő kötelezettség 11,9 milliárd forint volt. A május 16-i fizetési moratórium lejártát követően a nagyobb követeléssel rendelkező szállítók a tulajdonos Konflax Kft. által birtokolt BNÉ-részvényeket kapták a „kölcsönük” ellenértékeként, így a társaság egyharmada magyar kis- és közepes vállalkozások tulajdonába került, míg 18 százalékos érdekeltséggel a Pannon Flax Rt. rendelkezik. A jelenleg kétmilliárd forintos jegyzett tőkéjű Betonútépítő 2001-re hétmilliárdos forgalom elérését tűzte ki célul – mondta érdeklődésünkre Kőteleky László vezérigazgató. Hozzávetőleg egymilliárd forintos friss tőkeinjekcióval és a vállalat teljes átszervezésével talpra állítható a BNÉ. Kőteleky elárulta: felgyorsultak a befektetői tárgyalások, hazai tőkés társaság bevonására törekednek.
Átszervezéssel talpra állhat a Betonútépítő
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!