Erősödő kistérségek

2001. 05. 04. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Európa gazdasága a régiók gazdasága, ezért erősíteni kell a térségek szerepét. Öt esztendő alatt a kistérségek főként a területfejlesztési kérdésekben bizonyítottak, így sikeres lehet integrációjuk a regionális együttműködésekben – hangzott el tegnap Sátoraljaújhelyen, a Zemplén vármegyegyűlés elnevezésű rendezvénysorozat központi fórumán.– Valószínűleg már 2004-ben az Európai Unió teljes jogú tagja lesz hazánk. Ezért a hátralévő igen rövid idő alatt azokra a fontos területekre kell koncentrálnunk, ahol némi lemaradás tapasztalható – hangsúlyozta Szörcsi Rihárd országgyűlési képviselő, az európai integrációs ügyek bizottságának elnöke. – Lehetőség, illetve nemzeti érdek is a regionális összefogásokba való bekapcsolódás, mert Európa gazdasága a régiók gazdasága – fűzte hozzá a politikus.Ódor Ferenc, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy az utóbbi fél évtized alatt kialakult és megerősödött a kistérségi struktúra, amelynek vannak ugyan hiányosságai, de láthatóan működőképes. Ódor szerint az 1994 őszén megalkotott, a kistérségi társulások jogkörét szabályozó területfejlesztélsi törvény óriási hátránya, hogy a vállalkozói szférát nem közvetlenül vonja be a döntéshozatalba, továbbá a kistérségeket statisztikai alapon osztották fel, így sajnos eltérő fejlettségű övezetek jöttek létre.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.