Júniustól csökken a járatszám

2001. 05. 14. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Június 5-től háromról kettőre csökkenti napi járatszámát Budapest és London között a magyar és a brit légi közlekedési hatóságok megállapodása nyomán a British Airways (BA) – jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Tim Ramage, a BA regionális kereskedelmi igazgatója, aki szerint ez a kényszerű döntés a Malév és BA között kialakult kereskedelmi vita hatására született, amelynek legnagyobb vesztese az utazó közönség, továbbá a Magyarország és az Egyesült Királyság között egyre erősödő kapcsolatrendszer. A kereskedelmi igazgató emlékeztetett arra, hogy járataik tavaly nyáron, 83 százalékos kihasználtsággal üzemeltek.A British Airways idei nyári menetrendjével kapcsolatasan a Malév változtatást kért, azonban azt túl későn, március végén tette meg – közölte Tim Ramage, hangsúlyozva, hogy a magyar légitársaság üzleti „félelmei” miatt módosították a Budapest–London flottajáratát is.A Malév azért ellenezte a BA londoni járatait, mert azokat a hazai gépek felszállása előtt közvetlenül indították, sőt a britek beállítottak egy harmadikat is: mindez pedig tetemes károkat okozott volna. A BA-nál megtudtuk, az utas-megosztás a Budapest–London járaton a brit társaság javára 55-45 százalékos.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.