Nehéz eset az egyesülés

2001. 05. 16. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Dunavölgyi Mária, a Budapesti Értéktőzsde június 8-án leköszönő ügyvezető igazgatója tegnap az MTI-nek adott nyilatkozatában reagált Karl Heinz Grasser osztrák pénzügyminiszter kezdeményezésére, amely egy kelet-európai tőzsdeszövetség létrehozását célozza.A BÉT vezetője szerint „a régió kormányai igenis tudnának lépéseket tenni a tőzsdék élénkítéséért, és jó dolog, ha ilyen lehetőségeken gondolkodnak, de az egyesülésről maguknak a tőzsdéknek kell dönteniük”. Dunavölgyi Mária üdvözlendőnek tartja, hogy a térség pénzügyminiszterei a tőzsdék élénkítésének gondolatával foglalkoznak, és úgy véli, hogy kormányzati eszközökkel tehetnek is az ügyért. Utalt arra, hogy az egyes országokban eltérők a nemzeti tőzsdék tulajdonosi viszonyai, így más problémával kell megküzdeni az állami tulajdonban lévő lengyel vagy a magántulajdonban lévő magyar börze esetében.Elemzők szerint a szövetségből profitálni a Budapesti Értéktőzsde nemigen tudna, sőt akár kárára is válhatna egy fúziós megállapodás, hiszen a piac likviditása alacsony, így a befektetők nem a magyar papírokat részesítenék előnyben.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.