Tatabánya még várja a BMW-t

2001. 05. 25. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bár a BMW AG csak július végén hoz végleges döntést új összeszerelő üzemének helyszínéről, a korábban leginkább esélyes Tatabánya helyett nagy valószínűséggel a dél-németországi Drezdában vagy a Prágától negyven kilométerre lévő Kolinban épülhet fel a gyár. Ennek ellenére Tatabánya még nem mondott le a patinás bajor autóipari cég beruházásáról.A BMW új gyártóhelye kapcsán kialakult versengésben ugyan az élmezőnybe jutott Tatabánya, ám a legszűkebb körből egyelőre kikerült, minderről a német vállalat értesítette már a komárom-esztergomi megyeszékhelyt – mondta érdeklődésünkre Bencsik János polgármester, aki ugyanakkor hangsúlyozta, hogy viszontválaszukban lefektetik: továbbra is fogadókészek az egymilliárd márkás fejlesztést illetően.Tatabánya természetesen sajnálni fogja, ha nem a város ipari parkjában, a kifejezetten erre a gyárlétesítésre létrehozott 200 hektáros, teljesen közművesített területen valósul meg a csarnok – tette hozzá Bencsik. A város első embere szerint azonban nincs ok a búslakodásra, miután több mint 250 bel- és külföldi telephelyjavaslat kiértékelésén a dunántúli település nagyon jó eredményt ért el.Tatabányán tehát nem gerjeszt aggodalmat az sem, ha a BMW a nyáron végleg lemond a magyarországi helyszínről, tudniillik jelenleg két autógyárral is tárgyal az önkormányzat, ám egyelőre nem árulják el a járműipari vállalatok nevét.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.