A CE Oil ajánlata a BC-re

2001. 06. 14. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tegnap nyilvános vételi ajánlatot tett az osztrák CE Oil and Gas a BorsodChem (BC) papírjaira. A CE Oil nyilvános ajánlatában 5300 forintot tüntettek fel, ez 5,16 százalékkal haladja meg a BorsodChem június 12-i, az ajánlat napját megelőző tőzsdei záró árfolyamát, a jogszabályi előírásokban szereplő minimumárnál pedig 2,9 százalékkal magasabb. A felvásárlási felhívás július 1-jétől augusztus 26-ig érvényes, de csak akkor, ha a bécsi székhelyű cég 50 százalék plusz egy szavazati jogot biztosító részvényre kap eladási ajánlatot, amelybe a CE Oil által korábban szerzett, de jelenleg is birtokolt 16,06 százalékos részesedése is beleszámít.A bejelentést követő sajtótájékoztatón Kovács F. László, a BorsodChem vezérigazgatója elmondta, hogy az ajánlatot a menedzsment elfogadja, sőt támogatja. Kovács szerint a jelenlegi ár kiutat jelenthet a korábban drágán szerzett részvények eladása ügyében, és végre pont kerülhet a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete és a BorsodChem részvényesei közötti vitára is. Az ajánlattevő oldaláról Heinrich Peczina, a CE Oil vezérigazgatója elmondta: nem számítanak arra, hogy a Sibur is ajánlatot tenne a részvényekre.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.