Még a hét végéig várja az Ifjúsági és Sportminisztérium (ISM) a készülő millenniumi ifjúsági törvény előkészítéséhez kapcsolódó véleményeket a www.ifjusag. hu elnevezésű internetes weboldalon. Ezt követően dolgozzák ki a szakemberek a jogszabály normaszövegét, amelyhez az internet segítségével szintén várják majd a hozzászólásokat. A törvényről várhatóan még az idén dönt a parlament. Az úgynevezett nyílt jogalkotással Magyarországon először készülő törvénnyel kapcsolatban eddig közel százezer megjegyzés érkezett.A konkrét kérdésekre adott válaszokból az ISM összesítése szerint kiderül, hogy a válaszadók többsége (50 százalék) azért tartja fontosnak az ifjúsági törvény megalkotását, mert szerinte az felhívná a figyelmet a korosztály fontosságára, 46 százalékuk pedig azért, mert szerinte átláthatóvá tenné a korosztály lehetőségeit és kötelezettségeit. A válaszokból kiderül többek között az is, hogy a fiatalok többsége (37 százalék) az élete megszervezéséhez szükséges információkat a televízióból, 36 százalékuk pedig hallomásból szerzi. A válaszadók 51 százaléka a fiatalok tanulás melletti munkavállalását a munkaadóknak nyújtott nagyobb támogatással segítené. Arra a kérdésre, hogy milyen területeken kellene újabb támogatásokat bevezetni, a hozzászólók 44 százaléka a szervezeteken kívüli képzést és az önképzést jelölte meg, 25 százaléka pedig az ifjúsági programokat írta be.
Ifjúsági vélemények
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!