Inflációt követ az MNB

2001. 06. 12. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A jegybanktanács tegnapi ülésén elfogadta, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a széles árfolyamsáv keretein belül megvalósított, implicit inflációs célkövetésre épülő monetáris rendszert működtessen – jelentette ki Járai Zsigmond, az MNB elnöke.Az új monetáris rendszer lényege, hogy az eddigi árfolyamkövető rendszer helyett inflációkövető monetáris politika lesz Magyarországon. A jegybanktanács negyedévente piacorientáló inflációs előrejelzéseket fog kiadni.Az inflációs célkövetésre épülő rendszer fő eleme: az inflációs pálya, amely hat negyedévre vonatkozóan konkrét értéket ad az inflációs folyamatokról. A jegybanktanácsnak, amennyiben „kilengést” tapasztal, lehetősége lesz interveniálni is, ám plusz-mínusz egyszázalékos toleranciasávval is számolnak. Amennyiben szükséges a „közbelépés”, úgy verbális intervencióról, azaz árfolyamszintű beavatkozásról lehet szó, ha ez sem elég, úgy a következő lépés a kamatpolitika változtatása lesz.Járai elmondta, hogy a jegybanktanács döntése a mai folyamatok mellett a rendelkezésre álló monetáris eszközökkel tartható lesz, vagyis nem számolnak a folyó fizetési mérleg romlásával, illetve a gazdasági növekedés megtorpanásával. A Magyar Nemzeti Bank, illetve a jegybanktanács döntése összefüggésben van a központi költségvetéssel, a későbbiekben azonban szoros együttműködés szükséges a kormány és az MNB között – mondta Járai, aki hangsúlyozta, hogy továbbra is azzal kalkulálnak: 2004-től hazánk teljes jogú tagja lesz az Európai Uniónak, 2006-tól pedig az euro-zónának.A jegybank elnöke újságírói kérdésre kifejtette, hogy decemberig 7 százalékra mérséklődik az infláció, amely éves vonatkozásban 8-9 százalék körül alakul. Noha a legutóbbi havi inflációs adat 10,8 százalékos volt, ami a benzin- és az élelmiszerárak drasztikus emelkedésének tudható be, biztató, hogy a szolgáltatási áremelkedés jelentősen lelassult.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.