A negyedéves adatok szerint újra nyereségesen termel a Prímagáz Hungária Rt., amely nullszaldós gazdálkodást irányzott elő 2001-re. A gáz értékesítési árának a 2000. év harmadik és negyedik negyedévében végrehajtott emelése elegendő volt az első negyedévi gázbeszerzés költségeinek fedezésére. Ennek következtében a bruttó fedezet 39 százalékra emelkedett az előző negyedév 23 százalékos szintjéről. A kétszeri áremelés mellett végrehajtott reorganizáció eredményei jövedelmezővé tették a társaságot. A személyi költségek több mint 30 százalékkal csökkentek, s a korábbi 469 dolgozóval szemben már csak 393 alkalmazottja van a cégnek. A Prímagáz működési költségei szinten maradtak, jelentősen csökkent viszont a rövid lejáratú hitelállomány az előző negyedévhez képest: a tavalyi esztendő végén hatmilliárd forint feletti hitelállomány 4,2 milliárdra mérséklődött. A cég fő gázszállítója a Mol Rt., ezenkívül Oroszországból, Horvátországból és Kazahsztánból importál energiát. Piaci vélemények szerint a nullszaldót enyhén meghaladó üzemi eredmény várható, valamint az állóeszköz-értékesítésből befolyó pénz fedezetet nyújthat a kamatkiadásokra.
Prímagáz: nagyszabású reorganizáció
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!