Százmillió dolláros ráfordítással épít a Pest megyei Veresegyházán gázturbinagyártó és -tesztelő üzemet a General Electric (GE) Hungary Power Systems. A tervek szerint még ebben az évben beindul a termelés a veresegyházi üzemben, ahol félezer új munkahely létesül.A GE vállalatcsoport az elmúlt egy évtized leforgása alatt több mint egymilliárd dollárt fektetett be Magyarországon. A multinacionális vállalat magyarországi üzleti érdekeit a 2000 januárjában bejegyzett GE Hungary Rt. képviseli, amely összesen 12 ezer dolgozót foglalkoztat, éves forgalma 122,6 milliárd forint volt 1999-ben. A GE Hungary négy termelő üzletágat foglal magában, ezek egyike a GE Hungary Power Systems, amelynek képviselete a tavaly agusztusban jelentette be, hogy gyárat épít Pest megyében. A fejlesztéssel kapcsolatosan Szabó Eszter, a GE Hungary kommunikációs igazgatója elmondta, hogy a kivitelezési munkálatok időarányosan haladnak, s az év második felében várható a gyárcsarnok hivatalos megnyitója. – A turbinagyár észak-amerikai és európai piacra fog szállítani, és teljesen digitalizált lesz a termelési folyamat, a Six Sigma minőségjavító módszert fogja alkalmazni, a dolgozók pedig tréningeken vesznek majd részt – hangsúlyozta Craig Kipp, a veresegyházi divízó vezetője. – A város számára igen kedvező, hogy a GE letelepül, hiszen nemcsak munkahelyeket teremt, hanem új techonológiát és munkakultúrát is – mondta Pásztor Béla polgármester.
Turbinagyár létesül Veresegyházán
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!