Vajdaság: kevesebb az elvándorló magyar

2001. 06. 17. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyik napról a másikra a státustörvény sem oldja meg a határon túli magyar kisebbség mindennapi gondjait, de olyan folyamatokat indíthat el, amelyek elősegíthetik a szülőföldön magyarként való megmaradást és boldogulást – jelentette ki Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter a hét végén a Magyar Ifjúsági Konferencián (MIK), a vajdasági Szabadkán. A miniszter a MIK ülésén – ahol a határon túli és a magyarországi ifjúsági szervezetek képviseltetik magukat – elmondta: hamarosan olyan ifjúságkutatási program indul, amely a Kárpát-medence magyar lakta régióiban térképezi fel a 15–29 éves korosztály élethelyzetét, a jövőről alkotott elképzelését. Választ várnak arra is, hogy mekkora a határon túli magyar fiatalok között az igény az anyaországban való munkavállalásra, és milyen munkakörökben.Ispánovics István, Szabadka polgármestere úgy fogalmazott: a Jugoszláviában tavaly bekövetkezett változások után egyre több jel utal arra, hogy a magyar fiatalok szülőföldjükön is reményt látnak a megélhetésre, csökken körükben az elvándorlás.Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke egy nemrég készített közvélemény-kutatásra utalva elmondta: a 20-30 évesek és a képzettebbek mutatják a legnagyobb érdeklődését a státustörvény iránt. A kutatás azt is kimutatta most tíz százalékkal kevesebben tartanak az erőszakos „beolvasztástól“, mint egy évvel korábban – tette hozzá Szabó.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.