Kivonul a tőzsdéről az Aranypók

2001. 07. 12. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ma lehet utoljára kereskedni az Aranypók Kereskedelmi Rt. papírjaival, a részvényt július 16-án végleg törlik a listáról. Ezt követően a társaság valószínűleg zártkörűvé alakul majd. A részvény kivezetéséről a társaság április végi éves rendes közgyűlése döntött. A vásárlással, illetve kifizetéssel az Erste Bank Befektetési Rt.-t bízták meg. A cég részvényeseiből alakult konzorcium korábban 7500 forintos vételi ajánlatot tett a papírokra.A cég papírjait 1994-ben vezették be a Budapesti Értéktőzsdére: a tízezer forintos névértékű részvények legmagasabb árfolyama meghaladta a 13 ezer forintot, míg mélyrepülésük idején 6100 forinton álltak. A C kategóriában forgó Aranypók-papírok az utóbbi hónapokban a tőzsdén átlagosan 7300–8000 forintos záró árat produkáltak.A vállalat értékesítési árbevétele tavaly 2,71 milliárd forint volt. A forgalmon belül a kiskereskedelmi értékesítés összesen csak öt százalékkal emelkedett a tervezett 12 százalékkal szemben. Az értékesítés költségei pedig tíz, míg a közvetlen költségek nyolc százalékkal emelkedtek. Az Aranypók üzleti nyeresége 97 millió forint volt 2000-ben, ami több mint 40 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.