Lakástámogatás a nagycsaládosoknak

2001. 07. 26. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Augusztus elsejétől jogosultak a szociálpolitikai támogatás, közkeletű nevén a szocpol felének igénybevételére azok a három vagy több gyermeket nevelő családok, amelyek jelenlegi lakásuknál legalább egy szobával nagyobb új vagy használt ingatlant akarnak vásárolni – közölte Harrach Péter szociális és családügyi miniszter. Korábban ezt a támogatást csak ház bővítésére lehetett igénybe venni, s a nagyobb lakásba való költözéshez nem volt semmilyen segítség – hangsúlyozta a miniszter.A kormány keddi döntésének értelmében az érintettek akkor vehetik igénybe a támogatást, ha az eladott lakásból származó teljes bevételt a nagyobb lakás megvételére fordítják. Harrach azt is elmondta, hogy a tárca becslései szerint a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) javaslatára hozott kormánydöntés több tízezer nagycsaládnak nyújthat segítséget. Az érintettek augusztus elseje után érdeklődhetnek a lakossági pénzintézetekben a részletekről. A szociálpolitikai támogatás összege egy gyermek után 200 ezer, a második és a harmadik gyermek után további 1-1 millió, a negyedik és a többi után gyermekenként 200 ezer forint, ennek a felét vehetik igénybe az érintettek. Harrach Péter ismertetése szerint tehát egy háromgyermekes család 1 millió 100 ezer, egy négygyermekes család 1 millió 200 forintnyi támogatásra jogosult a félszocpol keretében. Cser Károlyné, a NOE elnökhelyettese elmondta, hogy a magyar családok mintegy 3,5 százalékában nevelnek három vagy annál több gyermeket. Az OTP új lakáshiteleiről részletek a 11. oldalon

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.