Pozitív eredmények a Richtertől

2001. 07. 26. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szerdán a Zwack, majd tegnap a Richter Rt. is tájékoztatta a közvéleményt a 2001 első fél évében elért eredményeiről. A legnagyobb hazai gyógyszeripari vállalat 12,04 milliárd forint adózott eredményt ért el idén az első fél évben, ami 37,3 százalékkal magasabb az egy évvel korábbi adatnál.Bogsch Erik, a Richter vezérigazgatója a társaság gazdálkodási eredményének ismertetésekor elmondta: a 100. évfordulóhoz méltóan teljesített a cég, a legnagyobb húzóerőt a nőgyógyászatai gyógyszerek jelentették, amelyek szerepe minden piacon meghatározóvá vált. Az árbevétel 153,2 milliárd dollárra ugrott, amit nagyrészt az exportnövekedés javulása indukált, de kedvezően alakult a belföldi árbevétel is, amely dollárban mérve 19 százalékkal nőtt. A vezérigazgató a belföldi javuló trendet azzal magyarázta, hogy a júliusi gyógyszeráremelések felvásárlási igényt görgettek maguk előtt, de ez a hatás vélhetően a következő negyedévben el fog maradni.A Richter négy új saját, és egy licenckészítmény piaci bevezetését kezdi meg a következő fél évben, amelytől összességében 10-15 százalékos árbevétel-növekedést várnak a következő hat hónapban.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.