Állami tőke franchise központhoz

2001. 08. 18. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több mint 4000 négyzetméteres exportközpontot épített a sütőipari félkész termékekről és az ezeket előállító technológiájáról ismert Fornetti Kft. – Az új iroda-, gyártó- és logisztikai centrumból tucatnyi, franchise rendszerben működő céget irányítunk – mondta Palásti József, a For-netti tulajdonos-ügyvezetője. A cég a balkáni piacokon való terjeszkedést tekinti fontos feladatának, továbbá az EU-ból érkező megrendeléseknek való folyamatos megfelelést. Az új komplexum bővíti a termékfejlesztés határait, biztosítja a félig sütött fagyasztott pékáruk, illetve darabos péksütemények gyártástechnológiai lehetőségeit.
Mint az avatást követően Glattfelder Béla, a GM politikai államtitkára elmondta: a minisztérium a Széchenyi-terv programjából 80 millió forint vissza nem térítendő támogatással segítette a beruházást. Ennek révén a cég – amely teljesen hazai kis- és közepes vállalatból fejlődött európai szintű nemzetközi vállalattá – a következő években egymilliárd forint értékű többletexportra lesz képes.
*
A Széchenyi-terv vállalkozáserősítő programja részeként a Gazdasági Minisztérium az idei év második fél évétől pályázatot hirdetett a franchise vállalkozások fejlesztésének támogatására. A beruházások összköltségének legfeljebb 65 százalékáig terjedő vissza nem térítendő támogatásra azok a 250 főnél kevesebb dolgozót foglalkoztató vállalkozások pályázhatnak, amelyek éves nettó árbevétele legfeljebb négymilliárd forint. A pályázónak legalább a fejlesztés 25 százalékát kitevő saját forrással kell rendelkeznie. A pályázati határidő 2001. december 31-én zárul le.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.