A hónap első hétfőjén összeült a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) Tanácsa: a tőzsdei forgalomról, illetve a tőzsde részvénytársasággá alakulásáról, valamint új termékek bevezetéséről döntött a vezetés. A forgalom Horváth Zsolt megbízott ügyvezető igazgató tájékoztatása szerint tovább csökkent. Az elmúlt hónapban 4,28 százalékos lassulást volt mérhető a forgalmi adatokban, amely az éves átlagot tekintve 60 százalék körüli visszaesésnek felel meg. Az ügyvezető hangoztatta, hogy a forgalom csökkenése nem jelenti azt, hogy a tőzsde likviditási zavarokkal küzd, hiszen jelenleg is mintegy egymilliárd forint készpénzállomány áll BÉT rendelkezésére.
A tőzsde részvénytársasággá történő átalakulása kapcsán a tanács megtárgyalta az alapító okirat tervezetét, illetve az átalakulás ütemtervét, a tervek szerint 2002 júniusáig létrejöhet az rt. A napirendi pontok közül az egyik legfontosabb az új termékek bevezetetése volt, amelyektől a tőzsde likviditásbővülését és a külföldi befektetők aktivitásának növekedését várják. A devizaliberalizációval összhangban lévő új termékek miatt szabályzatmódosításra is szükség volt.
Új termékek a Budapesti Értéktőzsdén
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!