Befektetésre készül a Tyco

2001. 10. 26. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Újabb magyarországi befektetést eszközöl az amerikai Tyco International a következő három-négy évben. A társaság vezérigazgatója, L. Dennis Kozlowski elmondta: az elektronikai és egészségügyi berendezések gyártásával foglalkozó bermudai cég 200 millió dollárt fektet be Magyarországon.
Az amerikai kereskedelmi kamara (AmCham) üzleti ebédjén a vezérigazgató elmondta: a magyar adózási rendszer kedvező, így a bejelentett beruházásokon kívül tervezik, hogy az óriásvállalat egyes tevékenységeit áttelepíti. Az új befektetéseket infrastrukturális meggondolások miatt Budapest környékén tervezik. A tőkeinvesztícióval elektronikai és egészségügyi berendezéseket gyártó cégeket hoznak létre, és az évek folyamán több ezer munkahelyet teremtenek. A Tycónak jelenleg három magyarországi gyára van, amelyek zömében elektronikai alkatrészeket gyártanak, ezen egységekből származó exportbevétel 200 millió dollárt hozott a cégnek.
Kozlowskit tegnap fogadta Matolcsy György gazdasági és Martonyi János külügyminiszter. A Tyco International Ltd. tavaly decemberben felvásárolta a Lucent Technologies leányvállalatát a Lucent Technologies’ Power Systemst.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.