Harrach Péter cáfol

Sértő hangnemben valótlan adatokat közölnek a szocialisták a nyugdíjemeléssel kapcsolatban, ami megengedhetetlen, mert ezzel megtévesztik a lakosságot – jelentette ki Harrach Péter szociális és családügyi miniszter.

2001. 10. 04. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ezért eljuttatja Medgyessy Péternek, a szocialisták miniszterelnök-jelöltjének és csapatának a szociális tárca szakértői által a nyugdíjakról készített anyagot.
Harrach Péter kifejtette: nem igaz a szocialisták azon állítása, miszerint az Orbán-kormány több mint ötvenmilliárd forintot elvett a nyugdíjasoktól azzal, hogy nem hajtotta végre az előző kormányzat által elfogadott emelést. Hangsúlyozta: a törvényi kötelezettségen felül a polgári kormány 76 milliárd forintot fordított a nyugdíjak emelésére. Elmondása szerint a nyugdíjak vásárlóértékükből 1991 és 1994 között 8,2 százalékot, a következő négy év alatt 11,9 százalékot veszítettek, míg a jelenlegi ciklusban 15,9 százalékos reálérték-növekedés tapasztalható.
A miniszter szerint egyébként sok száz milliárdra rúg azoknak a szocialista ígéreteknek a költségvetési vonzata, amelyeket naponta tesznek. Úgy vélte, ezek megvalósítása az államháztartás összeomlását, újabb gazdasági megszorító csomag bevezetését eredményezné, ugyanakkor tarthatatlan és etikátlan a lakosságra nézve, hiszen hamis reményeket kelt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.