Ifjúsági egyeztetés

2001. 10. 30. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyeztetést tartott tegnap az Ifjúsági és Sportminisztérium (ISM) az ifjúsági stratégiai partnerszervezeteivel. Megállapodtak abban, hogy a tárca és az ifjúsági szervezetek képviselőinek részvételével munkabizottságokat hoznak létre, amelyek az előkészítés alatt álló, az ifjúság életlehetőségeiről szóló törvényhez szükséges miniszteri és kormányrendeletek normaszövegét dolgozzák ki – mondta el Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter.
A megbeszélésen szó esett az Európai Unió által készített ifjúságpolitikai fehér könyvről, amely ugyan nem jogszabály, de annak erejével bíró ajánlásokat fogalmaz meg. Az egyeztetés érintette a gyermekek és a fiatalok élethelyzetéről szóló kormányjelentést is. A miniszter azért nevezte különösen fontosnak ezt a jelentést, mert az nemcsak a kormány, hanem a civil szervezetek véleményét is tartalmazza.
Deutsch Tamás beszámolt a fiatalokat érintő eddigi intézkedésekről, így például a lakástámogatásról, a diákhitelről, az olimpiai pályázattal kapcsolatos előkészítő munkáról, az úgynevezett Agóra Információs Irodahálózat megnyitásáról, a turisztikai kormánybizottság létrehozásáról, illetve a különböző pályázatokról.
Szabó László, a minisztérium helyettes államtitkára elmondta: az ISM és a tárca egyes előirányzatai fölött döntő tanácsok által kiírt pályázatoknál több kategóriában is e hónap végén jár le a pályamunkák benyújtási határideje.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.