Hatvanegymillió forint pluszforrást utal át a tulajdonosi jogokat gyakorló szakminisztérium az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet számára, s a tárca célja, hogy minden olyan kérdésben megállapodjon a szakmával, amely általában a traumatológia működtetését javítja – nyilatkozta lapunknak Mikola István egészségügyi miniszter egy tegnapi egyeztetést követően. A fővárosi csúcsintézményben évente körülbelül 60 000 sérültet látnak el, ez a szám magában foglal körülbelül 13 000 műtéti beavatkozást is. Az OBSI orvosai korábban arra hívták fel a közvélemény figyelmét, hogy intézetükben a központi alulfinanszírozás miatt a szakmai lehetőségek évek óta vészesen romlanak, ezért az ellátás színvonala folyamatosan csökken. Véleményük szerint az intézet gazdasági egyensúlyának fenntartása a gyógyítómunka rovására történik.
A közlemény nyilvánosságra kerülését követően elkezdődtek az egyeztetések az OBSI vezetői és a tárca szakértői között, s a tegnapi tárgyaláson már körvonalazódtak a megegyezés feltételei. A minisztérium szakapparátusát Géher Pál helyettes államtitkár képviselte. Mint fogalmazott: úgy tűnik, a tárca rendelkezik azzal a több száz milliós többletforrással, amelynek felhasználásával már ebben az évben az ország összes traumatológiai osztályának működési feltételeit javítani tudják. Ennek módja, hogy a traumatológiai ellátás bizonyos beavatkozásait a homogén betegségcsoportok (HBCS) alapján történő finanszírozás keretében jobban elismerik majd. Szakmai számítások szerint havonta több száz millió forint plusszforráshoz juthatnak a baleseti sebészetek az intézkedést követően. Nemrég döntött a kormány arról, hogy az ápolók pótléka emelkedik. Az intézkedés személyenként s havonta átlagban 7-8 ezer forint jövedelemnövekedést jelent. Géher Pál hangsúlyozta: elképzeléseik szerint pótlékban részesülhetnének a traumatológus orvosok is, ám ennek megvalósítása kormánydöntést igényel.
Kázmér Tibor, az OBSI főigazgatója elmondta: a traumatológiai intézet tevékenységét a HBCS-finanszírozáson belül 100-120 beavatkozási kód jellemzi. A szövődményes sebészeti beavatkozások, a gyermektraumatológiai ellátások, s az idegsebészeti traumatológiai tevékenység jelenleg drámaian alulfinanszírozott, s ezen a területen számítanak jelentős változásokra.
Fotón Charlie Kirk lehetséges gyilkosa
