Nem ugrott meg a Rába

Kitörtek az iránytalan hangulatukból az amerikai árfolyamok a hét első napján, és drágulással zártak. A felfokozott hangulatot részben az okozta, hogy a Cisco Systems közzétette harmadik negyedéves eredményét, másrészt a napok óta tartó Fed-ülésre való várakozás indukált növekedést a piacon. A nyitástól folyamatosan emelkedő indexgörbékre még az igen gyenge beszerzési menedzsermutató sem tudott visszahúzóan hatni. A drágulási hullám tartósnak mutatkozott, így a Dow Jones Industrial Average kurzusa 1,26 százalékot, míg a Nasdaq Composite értéke 2,74 százalékot javult. Az amerikai hangulatot a tokiói piac is átvette tegnap, de Európában már kevésbé volt nagy az eufória.

2001. 11. 07. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ernst Welteke, a Bundesbank elnöke, az Európai Központi Bank tanácsának tagja hétfőre jósolta a Federal Reserve kamatcsökkentését, amit azzal indokolt, hogy Greenspan a pszichológia eszközeivel próbál hatást gyakorolni a gazdaságra. A jóslat nem jött be, a Fed nyílt piaci bizottságának tanácskozása előtt nem vágott rátát a jegybank mindenható ura.
A Nasdaq elektronikus kereskedelemben jegyzett Cisco-papírjai 97 millió darabos forgalmat bonyolítottak le, és 3,71 százalékkal drágultak annak a bejelentésnek hatására, hogy a cég harmadik negyedéves gazdálkodási adatai a várakozásoknál jobbak lettek. A hálózati rendszereket gyártó cég 4,4 milliárd dolláros árbevételt ért el az elmúlt kilenc hónapban. Az elemzők 4,1 milliárd dollárt vártak, amit azzal magyaráztak, hogy a piac összeszűkülése miatt a konkurenciaharc egyre nagyobb méreteket ölt. A gyorsjelentés közzétételét követően a Cisco vezetése sajtótájékoztatón elmondta, hogy az utolsó negyedévben stagnálást vagy minimális eredménynövekedést várnak.
Az amerikai emelkedések hatására javuló trend alakult ki a tokiói és az európai piacokon is. A japán Nikkei 225 index 186,18 pontot emelkedett tegnap. A szigetországban történt növekedést elemzők csak igen rövid életűnek tekintik, és rámutatnak arra, hogy a japán gazdaság állapota igen gyenge. A tokiói növekedést az európai piacok nem követték, a nyitáskor megugró, majd előző szintjükre eső indexeket a Fed kamatcsökkentése előtti várakozási hangulat jellemezte. A frankfurti brókerek szerint a hétfői drágulások során a részvényárakba már beépült az amerikai kamatcsökkentés, így különösebben nagy ováció már nem várható. A befektetési tanácsadók csak az Európai Központi Bank kamatcsökkentési intézkedésének meghozatalakor várnak újabb emelkedést .
A tőzsdei társaságokra kevesebb figyelem irányult, pedig több európai cég is közreadta eredményét. A francia–német Aventis bejelentése szerint a legjobban forgalmazott gyógyszerek eladása és az amerikai értékesítés növekedésének köszönhetően jócskán emelkedett a cég nettó nyeresége. Az első kilenc hónapban az Aventis 1,15 milliárd eurós nettó nyereséget könyvelt el, ez 42 százalékkal több, mint a tavalyi évben elért szint. Csökkenéssel kezdte a tegnapi napot a Dow Jones és a Nasdaq is. A piacra nyomást gyakorolt a Ford Motorsról szóló Financial Times-hír is, miszerint az autóipari konszern az USA-ban tízezer fős dolgozói létszámleépítést tervez. A céghez közel álló információk szerint a társaság csak a tengerentúlon kívánja csökkenteni dolgozói számát, amit azzal lehet magyarázni, hogy a Fordot több oldalról érkező csapások érték.
A magyar tőzsdén nyitáskor 22 pontos pluszt mutatott a BUX görbéje. A nap elején egy hirtelen csökkenési periódus után magára talált az index, és szinte egy helyben lebegve mozgott egészen délután három óráig. Zárás előtt másfél órával hirtelen bezuhant a BUX, és átlépett a negatív tartományba is, de végül, kilábalva a gödörből, 29,34 pontot emelkedve, 6879,01 ponton zárt. A forgalom némileg visszaesett, és a nap végére az adásvételek értéke 4,75 milliárd forintot mutatott. A vezető részvények közül gyengült a TVK (–75 forint) és az Egis (–200 forint). A Matáv ára előző szintjén zárt, a Mol 90 forintot drágult. Az olajipari cég növekedése mellett javult az OTP (+80 forint) és a Richter (+70 forint) ára is. A nap meglepetését a DaimlerChryslerrel közös vállalatot alapító Rába okozta. Korábban a Rába azt nyilatkozta, hogy a DC-vel együttműködési megállapodást köt, de szó sem volt közös cég létrehozásáról. A Rába ára a hír ellenére 15 forintot gyengült.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.