A vasbeton szerkezet hetven százalékban készült el. Az eddigi munkálatokhoz 1600 tonna betonacélt használtak fel és tízezer köbméter betont építettek be – tájékoztatott Fürjes Balázs, az olimpiai pályázat miniszteri biztosa annak kapcsán, hogy két évvel ezelőtt égett le a sportcsarnok. Az illetékesek tegnap megtekintették az építkezés jelenlegi állapotát.
Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter sikertörténetnek nevezte az újjáépítést, amely Budapest jelenlegi legnagyobb beruházása. Ha elkészül, akkor a Parlament után a második legnagyobb alapterületű középület és egyben Európa egyik legmodernebb sportcsarnoka lesz – mondta. Megemlítette azt is, hogy a beruházás során egy teljesen új épületbe költözhet a jelenleg mostoha körülmények között működő Magyar Testnevelési és Sportmúzeum.
Schneller István, Budapest főépítésze szerint nemcsak építészeti alkotásról, hanem városrendezési beruházásról van szó. Ezzel utalt arra a harmincezer négyzetméteres, emelt szintű, zöld növényzettel, vízfelülettel tarkított köztérre, amelyet a BS körül alakítanak ki.
Befejeződött a BS alapozása
Befejeződtek a két évvel ezelőtt leégett Budapest Sportcsarnok alapozási munkálatai.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!