Új megállapodást kötött a Matáv és a Vivendi Telecom Hungary a vezetékes vonalak összekapcsolásáról, ezzel precedensértékű szerződés jött létre a távközlési liberalizációban. A két fél a liberalizáció átmeneti időszaka alatti lehetőségekkel élve módosította korábbi szerződését, amelynek hatálya december 23., így a Matáv és a Vivendi kereskedelmi alapon megnyitotta a piacot, valamint szabaddá tette a távközlési versenyt.
A szerződéssel és annak a Hírközlési Főfelügyelet általi jóváhagyásával a telefonálók vélhetőleg 2002. január végétől megválaszthatják a belföldi távbeszélés és a nemzetközi hívások szolgáltatóit, azaz a felhasználók akár a Matáv, akár a Vivendi szolgáltatásait is igénybe vehetik egyazon szolgáltatói területen belül.
Straub Elek stratégiai fontosságúnak nevezte a megállapodást és elmondta, hogy más szolgáltatókkal is lehetséges hasonló szerződés, de a Vivendin, a Monortelen és a HTTC-n kívüli cégekkel csak a szabályozás végleges verziójának elfogadása után lehet szerződést kötni. A szolgáltató megválasztását a felhasználók az előfizetői szerződés megkötése után egy négyjegyű előhívó szám tárcsázásával oldhatják meg.
Piacnyitásra készül a Matáv
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!