Budapest pályázik a 2012-es olimpiára

Felbontották tegnap az olimpiai megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére érkezett négy pályázati csomagot az Ifjúsági és Sportminisztériumban (ISM).

2002. 01. 22. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bizonyossá vált, hogy Budapest pályázik a 2012-es nyári ötkarikás játékok rendezési jogának elnyerésére – jelentette ki lapunknak Fürjes Balázs, az olimpiai pályázat miniszteri biztosa. Mint mondta: a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére a világ négy legnagyobb tanácsadó cége pályázott, ami azt mutatja, hogy a gazdasági élet szereplői is reálisnak tartják a magyar célt. A pályázat beadására vonatkozó döntést az alapozta meg, hogy az ötletet gyakorlatilag minden érintett szereplő, így a kormány, a fővárosi önkormányzat, az Olimpiai Pályázat- előkészítő Bizottság (OPEB) és az építészszakma egyaránt támogatta, s a parlament előtt van egy, a pályázatra vonatkozó határozattervezet is, amely minimum ötpárti egyetértésre számíthat. Hangsúlyozta: a négy pályázó cég – a KPMG, az Ernst & Young, a Price WaterhouseCoopers, valamint az Arthur Andersen – mindegyike magyar mérnök- és tervezőirodákkal, városrendezőkkel közösen pályázott. A győztest nyílt közbeszerzési eljárással választják ki február 5-ig, az elbírálást az OPEB és az ISM munkatársaiból álló szakmai grémium végzi.
Arra a kérdésre, hogy mekkora megbízási díjat kap a nyertes, Fürjes Balázs azt felelte: a parlament az OPEB működésére 620 millió forintot különített el, ennek egy része fordítható a megvalósíthatósági tanulmány finanszírozására. A pontos számot az eredményhirdetésnél hozzák nyilvánosságra.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.