Hazai beszállítókat keres a Flextronics

2002. 01. 22. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Beszállítói lehetnek a magyarországi kis- és középes vállalkozások a Flextronics International világcégnek; sőt a szingapúri központú vállalat azt szeretné elérni, hogy az általa létesített itteni ipari parkokba települjenek a magyar cégek. Devecz Miklós a Flextronics képviseletében lapunknak elmondta, hogy a multinacionális cég e program sikeres megvalósulása érdekében közéleti személyiségeknek rendez különböző helyszíneken road-showt; tegnap az első ilyen találkozót Nyíregyházán tartották.
A Széchenyi-terv pályázati rendszerének keretében támogatható a Flextronics beszállítói programjának megvalósulása – mondta az eseményen Mádi László, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára, aki lapunknak kifejtette: a vállalat által felkínált lehetőség kiemelkedően fontos a magyar gazdaság szempontjából, miután több évre szóló tevékenységről van szó. A politikus hangsúlyozta: szorgalmazza a cég vezetőinél, hogy a magyar munkaerőt a kutató-fejlesztő (K+F) munkába is bevonják.
Zalaegerszeregen, Tabon, Nyíregyházán és Sárváron létesített
összeszerelő üzemeket hazánkban a világpiac vezető elektronikai gyártója, amelynek itteni forgalma meghaladja az egymilliárd dollárt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.