Vitában az értéktőzsde és a felügyelet

2002. 02. 20. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jóváhagyta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvénytársasággá alakulását. A BÉT január 8-i rendes éves közgyűlésén megszavazta az átalakulást, amit a PSZÁF február 11-i határozatával elfogadott, a felügyelet egy másik határozata azonban nem ismerte el közzétételi helyként a bet.hu tőzsdei honlapot. A PSZÁF február elején döntött arról, hogy a Magyar Tőkepiac című hivatalos lap internetes honlapját közzétételi helyként elismeri. Ez az intézkedés lehetővé tette, hogy a tőkepiacot érintő információk egy helyen jelenjenek meg.
A PSZÁF álláspontja szerint szükségtelen a BÉT által működtetett honlap elismerése, hiszen a közzétételi lehetőség a tőkepiac szereplői számára e nélkül is biztosított, másrészt pedig célszerűtlen is, mivel a BÉT-honlap elismerése megszüntetné azt az előnyt, amely az egységes rendszer működéséből adódik. A 2002. január 1-jén hatályba lépett tőkepiaci törvény a közzététel helyeként egy, a felügyelet által működtetett, vagy a felügyelet által ilyennek elismert, a tőkepiac szereplőitől származó hivatalos információk megjelentetését végző nyilvános elektronikus adattovábbítási és tárolási rendszert határoz meg.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.