Új stratégiát hirdetett a Richter

2002. 05. 09. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szokásaihoz híven a Richter Gedeon Rt. megvizsgálta az 1998-ban kitűzött és elért célokat, és a következő öt évre újabb stratégiát dolgozott ki. A gyógyszergyártó társaság vezetése szerint a korábbi elvárásoknak megfelelően teljesített a Richter, azonban újabb kihívásoknak kell megfelelni, így elkerülhetetlen az új, hosszú távú célok kitűzése – mondta tegnap Bogsch Erik vezérigazgató. A korábbi stratégiában a FÁK országaiban, valamint az európai és az amerikai piacokon való megjelenés volt fontos.
„Egységes szemléletű cégcsoport” kialakítása az új ötéves terv egyik része – hangoztatta a vezérigazgató, ezen belül a társaság szervezetének racionalizálása, a piaci rések betöltése, valamint a stratégiai szövetségek erősítése szerepel hosszú távon a célok között. Jelentős hangsúlyt kap a lengyelországi privatizáció folytatása és a meglévő európai uniós és tengerentúli jelenlét megerősítése. A társaság állami tulajdoni hányadának esetleges értékesítéséről Bogsch Erik elmondta, hogy a pénzügyminiszter-jelölt László Csaba tájékoztatta, hogy nem áll az új kormány szándékában a Richter 25 százalékos részvénycsomagjának értékesítése.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.