Mától emelkednek a gyógyszerárak

Mától átlagosan tizenkét százalékkal emelkednek a társadalombiztosítás által nem támogatott gyógyszerek árai. Ez a mérték átlagosan értendő, lesznek olyan készítmények, amelyek árai ennél nagyobb mértékben nőnek, de olyanok is, amelyekért kevesebbet kell majd fizetni, mint eddig.

2002. 06. 30. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Új árjegyzék jelent meg, így a forgalmazók mától ez alapján értékesíthetik a nem támogatott orvosságokat.
Hamvas József, az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium főosztályvezetője elmondta: a készítményeknél a legnagyobb áremelés 150 százalékos lesz – ez főleg az olcsóbb készítményeket érintheti –, a legjelentősebb árcsökkenés pedig 50 százalékos. Mint mondta, nem lehet betegségcsoportonként meghatározni, hogy a gyógyszerek árai július 1-jétől emelkednek-e. Minden gyártó maga döntötte el, hogy mely termék árát növeli, melyikét hagyja változatlanul, és esetleg csökkenti-e valamelyikét. Hozzátette: nem érkezett a minisztériumhoz olyan információ, amely szerint akár technikai probléma akadályozná az áremelés érvényesítését mától.
A tb által nem támogatott gyógyszerek árainak alakulásába az egészségügyi tárcának nincs beleszólása, arról a gyártók és a forgalmazók saját gazdasági szempontjaik szerint döntenek. Ez utóbbiak az Orbán-kormánnyal tavaly három évre kötött megállapodásban annyit vállaltak, hogy az új árak meghatározásakor önmérsékletet tanúsítanak.
A társadalombiztosító által támogatott medicinákért az egészségügyi miniszter többszöri kijelentése szerint a lakosságnak nem kell többet fizetnie az idén. Mint ismeretes, az előző kormánnyal kötött megállapodás szerint a gyártók mától ebben a körben átlagosan ötszázalékos emelést hajthattak volna végre. A kormány ezt nem engedélyezte, és új megállapodást tervez. Ennek érdekében tárgyalásokat kezdtek a gyártók és a forgalmazók képviselőivel. Arról kellene megállapodni, hogy az egyes gyártók kisebb termelői áremelést fogadnak-e el, vagy inkább azt szeretnék, hogy valamely termékük bekerüljön a támogatott készítmények körébe, esetleg a támogatás mértékét növeljék.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.