THE GUARDIAN
Timothy Garton Ash, a neves Kelet-Európa szakértő Gyászos mennyegző címen írt hosszabb tanulmányt az Európai Unió bővítéséről, amely – ha egyáltalán bekövetkezik – 15 évet váratott magára. Lassan már mindenki unja. Olyannyira, hogy már az sem elképzelhető, a csatlakozást maguk a lengyelek szavazzák le a csatlakozásról kiírandó népszavazáson. Vagy az írek, vagy a görögök, ha nem veszik fel Ciprust, márpedig nehezen képzelhető el ma, hogy miként vehető fel az unióba egy kettéosztott ország. Ami pedig a belépőknek szánt támogatás összegét illeti, az már a nevetségesnél is roszszabb: szánalmasan kevés. Jellemző, hogy míg a kilencvenes években Nyugat-Németország 600 milliárd euró összeggel segítette Kelet-Németországot, az EU a tíz új tagállamnak javaslata szerint összesen mintegy 25 milliárd euró összegű támogatást nyújtanak 2004 és 2006 között. Ha a csatlakozás a kommunizmus összeomlása után azonnal megtörténik, óriási lelkesedéssel ment volna végbe. Ma viszont azt az érzést váltja ki, hogy bürokraták zárt ajtók mögött arról tárgyalnak, miként tudnak néhány millió euróval többet fordítani saját nemzeti érdekeik kielégítésére.
FINANCIAL TIMES
A legutóbbi PISA-tanulmány Németországra nézve katasztrofális eredményeit választási di-namitként használják a kereszténydemokraták. Ugyanis a tanulmányból kiderült az, hogy azon tartományokban, ahol a szociáldemokraták vannak uralmon, a diákok lényegesen gyengébben szerepelnek a nemzetközi mezőnyben, mint azon tartományokban, ahol a kereszténydemokraták vagy a Keresztényszociális Unió. Bajorország, a keményen konzervatív CSU hazájában végeztek a diákok a legjobb helyen. Németországban mind az olvasás, mind a matematika, mind pedig a tudományok területén, írja a brit pénzügyi körök lapja és hozzáteszi, Stoiber bajor miniszterelnöknek ez óriási muníciót adott a választási harcban a szociáldemokraták ellen.
INDEPENDENT
New Yorkban az arab származású újságárusok oly mértékben felháborodtak a New York Post című lap egyoldalú Izraelpártiságán, hogy egyszerűen nem hajlandók árulni a lapot, tudósít New Yorkból a csöndes bojkottról a független brit lap.
PALESTINE MEDIA CENTER
„A palesztin nép elleni naponta elkövetett izraeli agressziót” dokumentáló médiaközpont honlapján június 24–25-re a következő számok olvashatók (zárójelben a 25–26-i adatok): 5 (1) palesztint gyilkoltak meg, 36-ot (38) sebesítettek meg, akik közül 7 (7) gyermek. 6 (3) palesztin állapota válságos. 212 (84) embert tartóztattak le. 439 (212) fát égettek el vagy téptek ki és 217 (94) dunam területet buldózereztek le. 7 (114) épületet, 67 (114) autót, 36 (40) gazdasági létesítményt, 6 (13) biztonsági állást, 11 (9) intézményt, 4 (5) iskolát, 4 (4) kórházat ért kár.

A Soros-féle jogvédő, akinek a testvére számlagyárat működtetett + videó
Miközben Vig Dávid az Amnesty igazgatójaként a jogállamért aggódott, addig Vig Mór a gyanú szerint adót csalt.