Nem tudta megfordítani a beszszes trendet Bush beszéde, bár elemzők már előre tudták, hogy a tőkepiacok érdektelenül fogják szemlélni az amerikai elnök beszédét. Szakértők szerint a jövőben várható könyvelési csalások sorozatos felbukkanását nem lehet már elkerülni, így a befektetők „menekülése” érthető. A megkérdezett spekulánsok többsége a kelet-közép-európai, valamint az ázsiai piacokat nevezte meg mint jövőbeli befektetési célpontot. Sok befektető úgy gondolkodik, hogy minél nagyobb egy cég, annál zűrzavarosabb lehet a könyvelése, így egyre nagyobb annak az esélye, hogy valamilyen baki felbukkan, amely végzetes lehet a cég működésére. Mivel pesszimizmust optimizmusra felváltó hír nem jelent meg a parketteken, ezért az eladói oldal tovább tolta a tőzsdei árfolyamokat a mélybe.
Negatív előjelű zárást könyveltek el tegnap az ázsiai börzék is. Tokióban a Nikkei 225 index 1,89 százalékkal gyengült, ami a New York-i csökkenésekre és a jen árfolyamának drágulására vezethető vissza. Hasonlóan amerikai hatás vezényelte az európai tőzsdei kurzusok csökkenését is.
A hét közepén Londonban és Frankfurtban a nyitásoktól kezdődően veszteséget jeleztek az árfolyammutatók, a német piacon a Deutsche Telekom körüli vita, illetve a cég elnök-vezérigazgatója, Ron Sommer menesztése okozott némi érdeklődést. A távközlési cégeket érő sorozatos botrányok a Deutsche Telekomot sem tudták elkerülni, a társaság túlköltekezett, a menedzsment túlfizetett. Egyes hírek szerint maga Gerhard Schröder kancellár próbálja meg Sommert eltávolítani a távközlési cég éléről.
Érdektelenül hagyták a piac szereplői a Bundesbank elnökének, Ernst Weltekének a német gazdaságról szóló megállapításait. Welteke 0,75 százalékos gazdasági növekedésről szóló jóslatával próbálta elterelni a figyelmet a Deutsche Telekomról, illetve a német „partok” közelében már megjelenő „kreatív” könyvelési esetektől. A bankelnök prognózisát azért tartotta fontosnak, mert a napokban gazdaságkutató intézetek és az IMF is lerontotta korábbi növekedési jóslatát a német GDP várható idei és jövő évi bővüléséről.
Fokozott figyelem irányult a kora délután nyitó amerikai börzékre, a kereskedések megkezdése előtt már látni lehetett, hogy a Wall Street korrekciós próbálkozással küzd majd egész nap. A növekedési jóslatokat elsősorban a Cisco Systemset felértékelő Merrill Lynch bejelentése indukálta. A befektetési tanácsadó az eddigi „vétel” szintről „erős vételre” minősítette a világ legnagyobb rendszerinformatikai és hálózatgyártó cége részvényeit; tegnap délután a Cisco 5,25 százalékos drágulással nyitott. A vállalati hírek kedvező hangulata mellett a makrogazdaság területén is optimizmust észlelhettünk. Júniusban hét hónapja először csökkent az importált termékek árszintje az Egyesült Államokban, jelezve, hogy az inflációs nyomás mind kevésbé jelentkezik.
Budapesten 13 pontos csökkenéssel indult a kereskedés, de a BUX görbéje fél óra alatt korrigált. A tizenegy órakor elinduló lassú növekedés az indexet 7622 pontig emelte – ekkor 90 ponttal állt előző szintje felett –, majd zárásra 7588 pontra csusszant vissza a tőzsdemutató. Az 55,56 pontos emelkedést főként a 0,9 százalékkal dráguló OTP és a három százalékkal erősödő Rába okozta. A Rába részvényeinek drágulásában a Honvédelmi Minisztérium tenderének kihirdetéséről szóló pletykák jelentős szerepet kaptak. A vezető részvények sorából csupán a TVK (–25 forint) gyengült. A forint árfolyama tegnap a bankközi piacon mérsékelten erősödött. A dollár/forint kurzus szűk sávban mozgott, és kismértékben drágult.
Baleset történt az M3-as autópályán