Először ülésezett tegnap az Idősügyi Tanács a Medgyessy-kormány hivatalba lépése óta. A jövőben változások várhatók a testület összetételében: a grémium elnöke ismét a kormányfő lesz. A jelenlegi társelnöki funkció, amelyet Iván László gerontológus profeszszor töltött be, várhatóan megszűnik. Az időseket képviselő szervezetek delegáltjai és a kormányzat képviselői mellett viszont részt vesznek majd a tanács munkájában neves tudományos szakértők. A civil szervezetek képviselői megemlítették: az előző kormányzati ciklus alatt kidolgozták ugyan az idősügyi chartát, ám annak végrehajtási rendelete – amely alapja lehet egy idősügyi törvénynek is – még nem készült el. Az idősügyi törvény létrehozását Csehák Judit egészségügyi, szociális és családügyi miniszter is fontosnak tartotta. Emellett az érdek-képviseleti szervezetek delegáltjai szót emeltek az özvegyi nyugdíj összegének mielőbbi emeléséért, illetve a 13. havi nyugdíj rendszerének kidolgozásáért és bevezetéséért. Örömüket fejezték ki a méltányossági nyugdíj ismételt bevezetése kapcsán.
Sürgetik a pótnyugdíjat
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!