Egy százalékkal emelik a nyugdíjakat

Újabb, ezúttal egyszázalékos nyugdíjemelésre számíthatnak az érintettek novemberben – értesült a Magyar Nemzet. A kiegészítés januárig visszamenőleg jár majd, és növeli a jövő évi emelés alapjául szolgáló összeget is.

2002. 10. 03. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A nyugdíjemelés mértékét a tárgyévre prognosztizált infláció és a nettó átlagkereset-emelkedés 50-50 százaléka adja meg. A jogszabály az adatok felülvizsgálatát írja elő a kormánynak, s kimondja, hogy ha a makrogazdasági mutatók év közben magasabban alakulnak, mint ahogy az előrejelzésben szerepelt, akkor kiegészítő emelést kell végrehajtani. Információink szerint a novembertől januárig visszamenőlegesen járó emelést egy összegben vehetik kézhez a nyugdíjasok, s decemberben már az egy százalékkal megemelt járandóságot folyósítják nekik.
Úgy tudjuk: a kormány az egyszázalékos mérték kalkulálásakor az előző kormányzat által bevezetett nyugdíjas fogyasztói kosár alapján számított árindexet vette figyelembe. Nem tudni egyelőre, hogy a novemberi kiegészítés vonatkozik-e a nyugdíjszerű és a nyugdíjminimumhoz kötött szociális ellátásokra. Az is kérdéses még, hogy az emeléshez jár-e majd kamat.
A mostani kiegészítés azt jelenti, hogy ebben az évben a nyugdíjasok negyedszer kapnak valamilyen pluszpénzt, egy kivételével azonban ezeket a jogszabályban előírtak tették szükségessé. Az idén a szokásos módon először januárban emelkedtek a nyugellátások 9,7 százalékkal. Aztán tavasszal az Orbán-kormány által jóváhagyott 4,5 százalékos, visszamenőleg járó kiegészítést kapták meg az érintettek. A harmadik intézkedés eredményeként pedig júliusban vehettek kézhez 19 ezer forintot, aminek kifizetéséről a Medgyessy-kormány döntött, ám ez nem épült be a nyugdíjalapba.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.