Eredménydömping

A korábbi profitfigyelmeztetések után a „várt” gyenge szeptemberi eredményekkel rukkolt elő több, az USA-ban tevékenykedő informatikai cég. Ehhez képest kellemes meglepetés az európai Nokia és a SAP, illetve az amerikai élelmiszer-ipari szektor teljesítménye.

2002. 10. 17. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elindult a gyorsjelentési dömping: az amerikai vállalatok mellett az európai cégek is sorban adják közre harmadik negyedéves eredményeiket. A rosszabbak közül az IBM-et, az Apple Computert, az Advanced Micro Devicest (AMD) érdemes kiemelni. A számítástechnikai piac leépülése következtében az IBM nettó profitja részvényenként 76 centre esett vissza, míg az Apple Computer nettó vesztesége – két nyereséges év után – 13 cent lett. A PC-eladások csökkenésére már több elemző felhívta a figyelmet, így az AMD igen rossz eredménye már nem volt meglepő. A csipgyártó cég a harmadik negyedévben 74 centes részvényenkénti és összességében 254 millió dollár veszteséget volt kénytelen elszenvedni.
Az amerikai élelmiszerpiacok viszont a vártnak megfelelő eredményeket produkáltak, a Philip Morris nyeresége 2,7 milliárd dollárra, míg a Kraft Foodsé 869 millió dollárra nőtt.
Valamivel kedvezőbb képet festenek az európai cégek, külön ér-demes figyelni a SAP és a Nokia teljesítményét. A Nokia eredményeit azért érdemes kiemelni, mivel a mobiltelefonokat gyártó cégek többsége az elmúlt napokban peszszimista hangot ütött meg. A finn Nokia az elemzők elképzeléseit is felülmúlta, mivel a várt 17 centes profittal szemben 18 centes részvényenkénti nyereséget sikerült produkálnia, sőt az év egészére nézve 23 centet meghaladó eredményeket vár. A Nokia elnöke optimista, amit arra alapozott, hogy a cég termékei iránt egyre nagyobb a kereslet.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.