A hétfői mérsékelt amerikai drágulások után tegnap reggel a japán Nikkei 225 index alacsony forgalom mellett 307,12 ponttal, azaz 3,6 százalékkal ugrott meg. A sorban érkező kedvező tőkepiaci hírek végül az európai tőzsdéken is jelentős hosszt eredményeztek. A növekedés főként a banki, számítástechnikai, valamint távközlési cégek körében alakult ki.
Az amerikai piacok pozitív irányú nyitását követve tovább erősödtek az európai árfolyamok, amelyeket elsősorban a Bank of America, a Citigroup, a Johnson & Johnson és a General Motors eredményei mozgattak. A piacra erodáló hatást próbált gyakorolni a Delta Airlines azzal, hogy 330 millió dolláros negyedévi veszteséget jelentett.
Budapesten a nyitást követő emelkedés után már látni lehetett, hogy a BUX akár át is szakíthatja a 7000 pontos határt, és végül ez így is történt. Az index 7033,05 ponton, 226,38 pontot emelkedve zárt. A részvények többsége emelkedett, ez alól csupán néhány kisforgalmú papír volt kivétel. A nap nyertese a Graphisoft lett 14,4 százalékos drágulásával, ezt az OTP követte 119 forintos emelkedéssel. A saját részvényt felhalmozó Mol 33 forinttal, a Matáv 105 forinttal lett drágább.
A gyógyszeripari cégek közül az Egis 250 forinttal, míg a Richter csupán 25 forinttal értékelődött fel. A Mol bejelentette, hogy az elmúlt öt napban újabb 385 ezer darab saját részvényt vásárolt a tőzsdén keresztül.
Erősödés a BÉT-en is
Elkezdték az amerikai és európai cégek a harmadik negyedéves adataikat publikálni, és meglepetésre több esetben a vártaknál jobb eredmények láttak napvilágot.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!