Tegnap a mozgáskorlátozottak közlekedését megkönnyítő betonfelhajtó rámpákat építettek önkéntesek Budapesten és az ország több városában. Az akciót a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) kezdeményezte. A szervezők arra szerették volna felhívni a figyelmet, hogy a mozgássérültek továbbra sem tudnak bejutni a köz- és közhasználatú épületekbe. Azoknak ugyanis országosan mindössze 18 százaléka akadálymentes – mondta Szakály József, a MEOSZ irodavezetője. Az esélyegyenlőségi törvény pedig előírja, hogy 2005-ig minden ilyen épületnek akadálymentesnek kell lennie. Egy ombudsmani jelentés szerint azonban, ha a jelenlegi ütemben halad az épületek akadálymentesítése, legalább száz évre lesz szükség valamennyi beruházás megvalósításához.
A betonrámpákat az október 20-i önkormányzati választások apropóján szavazókörök bejáratánál építették összesen huszonhárom helyen. Szakály József hozzátette: a kezdeményezés célja a társadalom figyelmét felhívni, hogy a fogyatékos emberek esélyegyenlőségének megteremtéséhez gyakran csak összefogásra és „néhány lapátra” van szükség.
Sérülteknek betonoztak az önkéntesek
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!