Kamatcsökkentési lázban égnek a piacok: tegnap a befektetők a hétfői emelkedéseket követő profitrealizálással, pihenéssel és a Federal Reserve (Fed) nyílt piaci bizottságának ülésére való felkészüléssel töltötték a napot. Egyik elemző nyilatkozata a másikét követte, amelyekben a Fed kamatdöntését, illetve annak esélyeit latolgatták. Tokióban a nemzeti ünnep miatti hétfői zárva tartás után erőteljes emelkedéssel ellensúlyozták a vevők a kimaradt hosszt. A Nikkei 225 index 2,9 százalékkal emelkedett, amit a mikroelektronikai és telekommunikációs cégekre adott, nagy mennyiségű vételi ajánlat indukált. Európában az amerikai nyitásokig egy százalék körüli gyengüléseket jeleztek a tőzsdekurzusok.
Iránytalanság és némi gyengülési erő határozta meg a tegnapi amerikai kereskedés első óráját. A Dow Jones árfolyama mérsékelten nőtt, míg a Nasdaq Composite értéke gyengült. Brókerek szerint az amerikai technológiai szektor visszaesését a hazai cégekről érkező hírek, valamint az európai gyengülések okozták. A vállalati hírek között az Applied Materials létszámcsökkentő bejelentése és a Dell Computer–Palm Inc. közötti forgalmazói szerződés megkötése volt érdekes. A vártaknál jobb októberi szolgáltatói beszerzői menedzserindex különösebben nem hatott a Wall Streetre.
Csökkenéssel nyitott, majd két és fél órás helyben járást követően korrigált a magyar tőzsde indikátora, a BUX. A fordulatot az okozta, hogy a tőzsdén szereplő vállalatok többsége egy hét múlva közli negyedéves eredményeit – erre a tényre többen spekulatív eszközökkel reagáltak. Záráskor a BUX előző szintjére esett vissza. A legnagyobb érdeklődést az 1,6 százalékkal gyengülő OTP, valamint az 1,4 százalékkal dráguló Matáv könyvelhette el. A nap nyertese a Synergon lett 45 millió forintos forgalom és 5,2 százalékos drágulás nyomán.
Zelenszkij így hálálja meg a támogatást! Tönkreteszi Európát?