Tízmillió eurós szindikált hitelt kapott a BorsodChem (BC) Rt. négy banktól. Az Általános Értékforgalmi Bank (ÁÉB), a CIB Bank, az ING Bank és az OTP Bank a BorsodChemmel hétéves lejáratú hitelszerződést kötött. Az Euribor és LIBOR alapú, változó kamatozású szindikált hitel lehívására a BorsodChemnek két éve van. A hitel lehívását követően másfél éves türelmi ideje van a vegyipari társaságnak, azaz a törlesztést a tegnapi hitelszerződés aláírását követően három és fél év múlva kell megkezdeni. A BC vezérigazgatója, Kovács F. László a szerződés aláírásakor hangoztatta: örül, hogy a vegyipari céget megbízható partnernek találják a hitelintézetek, a hitelképességét pedig ilyen magasra tartják. A társaság kilátásairól, illetve a hitel felhasználásáról a vezérigazgató elmondta, hogy a BC a VCM projektjének beruházási költségeit és a meglévő MDI üzem kapacitásának bővítését kívánja finanszírozni. Az év végéig elérhető gazdálkodási adatokról igen optimistán szólt Kovács F. László, szerinte a társaság üzemi eredménye 12 milliárd forintra nőhet, sőt profit szempontjából a TVK-akvizíciót követő év után 2002 lehet a legjobb éve a BorsodChemnek.
Kiemelkedő évet zárhat a BorsodChem
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!